Térkép3D-s térképKépgalériaVideogalériaIdőjárásKapcsolat
Károlyi-kastély

A füzérradványi Károlyi-kastély Magyarország egyik legnagyobb kastélya.

A XVI. századi eredetű épületet Ybl Miklós tervei alapján építették át romantikus-eklektikus stílusban 1857-1859-ben.

A Károlyi-kastélyt Károlyi Ede építtette a 19. század második felében, Ybl Miklós tervei alapján. Az épület kívülről a romantika hangulatát árasztja, ám termeiben hamisítatlan itáliai reneszánsz fogadja az érkezőket. Míves kőfaragványai, márványkandallói, ajtókeretei, domborművei a 16-17. századi firenzei mesterek munkái, amelyek hajdan itáliai reneszánsz palotákat díszítettek.

Több |

A 19. század végén a kastély ura, Károlyi László úgy döntött, hogy eredeti reneszánsz világot varázsolnak otthonukba. Csaknem két évtizedig gyűjtötték a reneszánsz és kora barokk díszítő elemeket és berendezési tárgyakat. Leggyakrabban Firenzében, a kor egyik leghíresebb műkereskedőjétől vásároltak, ám nemcsak a kastély falaiba beépített kőfaragványokat és kandallókat, hanem a berendezési és használati tárgyakat is, melyek szintén eredeti itáliai reneszánsz alkotások voltak. Ez utóbbiak közül ugyan számos darabnak nyoma veszett a II. világháborút követő években, azonban néhány tárgy mégis visszakerülhetett az 1990-es években ismét megnyílt kastélyba. Különleges a kastély hatalmas parkja is, ami beleveszik a környék erdőségeibe. Ezt a vérbő angolparkot III. Napóleon főkertésze tervezte meg franciás könnyedséggel.

Cím: 3993 Füzérradvány, Kossuth út 4/A Telefon: 06 47 370 078. A kiállítások megtekinthetők: naponta 10-18 óráig Hétfő szünnap.

Kastélyleírás:

A füzérradványi kastély épülete átmenet a neoreneszánsz és a romantika között. Az F alaprajzú épület déli és keleti szárnya emeletes, északi keresztszárnya földszintes, ezek határolják a kőmellvéddel elzárt díszudvart.

A kastély legkarakterisztikusabb része a park felé néző keleti oldal főhomlokzata, mely középen loggiával és Károlyi Ede által tervezett nyolcszög alaprajzú, vékony, magas toronnyal van ellátva. Az északi szárny különlegessége az apszisos nagyterem. Az 1897-1907 között újjáépült déli szárny földszintjén impozáns tereket alakítottak ki. Az udvari oldalon helyezkedik el a hosszú, földszinti terem, az ún. márványfolyosó, melynek terét kannelúrázott pilaszterek hordozta gipszrabic boltozat fedi.

Innen nyílik a teknőboltozatos nagy szalon, térelválasztó elemként két nagy csavart vörösmárvány oszlop szolgál. A déli szárnyban helyezkedtek el a reprezentáció legfontosabb terei és a grófi lakószobák is. Az északi keresztszárny egyetlen nagy terme a télikert volt, ennek folytatásában helyezték el a kastély lakóinak ellátását szolgáló helyiségeket. A keleti homlokzat loggiájának emeletét később beüvegezték, így az épület ezen része zártabb lett. A déli szárny termeiben bútorokat helyeztek el, jelenleg múzeumként üzemel.

A radványi kastély belsőépítészeti kialakítása 1898-tól vett lendületet, amikor Károlyi László és felesége, gróf Apponyi Franciska antik és értékes tárgyak szisztematikus gyűjtésébe kezdett a kastély számára. A grófi házaspár évekig járta az itáliai műkereskedéseket, azzal a céllal, hogy igazi reneszánsz otthont alakítsanak ki a radványi kastélyban. A vásárlások mellett a hajdani Rákóczi-javakból is kerültek tárgyak a füzérradványi enteriőrökbe.

A földszint neoreneszánsz jellegű márványfolyosóján reneszánsz asztalokat, faragott, bőrrel, textillel kárpitozott, változatos kialakítású székeket helyeztek el. Kandalló majdnem minden szobában volt. A kastély berendezését reneszánsz szekrények, keleti szőnyegek, kőfaragványok, aranyozott tükrök, ágyak, csillárok, agancsok, állatbőrök, családi képek mellett számos különleges tárgy gazdagította. A kastély berendezésének egy része elkallódott, de néhány megmaradt kiváló darab 1949-ben Sárospatakra került, jelenleg a sárospataki Rákóczi Múzeum gyűjteményében látható.

A kastély körüli, erdőből kialakított park 1975 óta természetvédelmi terület, csodálatos arborétum. Borsod-Abaúj-Zemplén megye legszebb és legnagyobb parkja. Az 1930-as évek végéig Európa szerte híres park volt, utána azonban a feledés homályába merült. A park kialakulása hosszú időre nyúlik vissza. A XIX. század közepén, az addigi gyümölcsöskertből angol stílusú parkot alakítottak ki. A XIX. század végén egy Paradeiser nevű német kertész gondozta a parkot. 1906-ban Zinke Ferenc vette át a parképítés irányítását.

Zinke az angol parképítési stílust kedvelte. Nagy kiterjedésű tisztásokat alakított ki, melyeket hálózatba ültetett ligetes facsoportok törtek meg. A kertészetnek külön melegháza is volt, melyben a virágágyásokba való növényeket nemesítették. A fa és cserjefajokat úgy válogatták össze, hogy az év minden szakaszában esztétikai élményt nyújtsanak. Külön ékességként szolgált a két tó, a kisebbiket a kastély szállóvá alakításakor fürdőmedencévé építették át, fehér és kék színű csempével.

A nagyobb tavat egykor "Halastónak" nevezték. A tavakat sétaút vette körül, a víztükrön vízimadarak találtak maguknak otthont. A park madár-és állatvilága is igen gazdag volt. Zinke Ferenc 1947-ig gondozta a parkot, ezután a növényzet egy része elvadult, a távoli kilátást biztosító nyiladékok benőttek. A nagy tó ma mocsaras terület. Az ötvenes évektől a tisztásokat beültették kisebb facsoportokkal, így megtört a park harmóniája, szellőssége. A védelem alatt álló 140 ha park területéből ma a kastélyhoz tartozó, elkerített rész 15 ha.