Térkép3D-s térképKépgalériaVideogalériaIdőjárásKapcsolat
Főoldal
 
Élmények völgye
 
Tanösvények
 
Baradla tanösvény
Baradla tanösvény

A Baradla-barlang aggteleki és jósvafői bejáratát a felszínen, a barlang víznyelői és forrásai között, a fedett és a nyílt karszt határán köti össze a 7,5 km-es, kb. 120 m szintemelkedésű túraútvonal.

Az útvonalon a látogatók kiemelkedő szépségű természeti környezetben szerezhetnek ismereteket a terület földtani, vízrajzi, zoológiai, botanikai és kultúrtörténeti értékeiről.

Az ösvény mentén elhelyezett 18 db tájékoztató tábla számozása Aggteleken kezdődik, de a túra természetesen mindkét irányból megkezdhető, és mintegy 3 óra alatt bejárható a sárga sáv útjelzést követve. A tanösvényről részletes kirándulásvezető füzet készült. Szabadon látogatható.

Több |

1. Tájékoztató térkép: Az Aggteleki Nemzeti Park alapfeladatainak egyike a természetvédelmi oktatás, ismeretterjesztés, illetve a védett értékek színvonalas bemutatása. Ezt kívánja elősegíteni a Baradla-barlang aggteleki és jósvafői bejáratát összekötő 7,5 km hosszú felszíni túraútvonal. A Baradla-barlang víznyelői és forrásai között húzódó útvonalat végigjárva a látogatók kiemelkedő szépségű természeti környezetben szerezhetnek ismereteket a terület földtani, vízrajzi, zoológiai, botanikai és kultúrtörténeti értékeiről. Az ösvény mentén elhelyezett tájékoztató táblák számozása Aggteleken kezdődik, de a túra természetesen mindkét irányból végigjárható. Ne felejtsük el, fokozottan védett területen járunk, a jelzett utakról letérni szigorúan tilos!

2. A Baradla-tető és földtana: A Baradla elnevezése vélhetőleg a szlovák nyelvben ma is élő "bradlo" szóból származik. Jelentése sziklaszirt, sziklás, meredek hegy. Eredetileg a messziről szembeszökő, 51 m magas meredek sziklaszirtet jelölhette. A barlangnak ez a bejárata a mai Acheron-víznyelőnek volt ősi elődje. A sziklafal a jégkorszakban függőleges törési síkok mentén történő elmozdulással alakult ki. Az ösvény világosszürke mészkő kőzeten, a Wettersteini Formáció kibukkanásain halad. Ez a mészkő jól rétegzett, általában (kémiailag) tiszta mészkő, melynek egy része a kőzetté válás késői szakaszán dolomittá alakult. A középső triász és a felső triász időszak eleje, amikor a Wettersteini Formáció keletkezett, kb. 235 millió évvel ezelőtt, a zöldalgák egyik virágkora volt, maradványaik "hegyeket alkotnak". Apró kis metszeteit kőzetalkotó mennyiségben figyelhetjük meg a közeli sziklák felületén. Tömeges jelenlétük is igazolja, hogy itt sekély, meleg trópusi tenger volt abban a korban. A karsztjelenségek - a felszínen és a felszín alatt egyaránt - a beszivárgó csapadékvizek kőzetoldó munkájának a következményei. Nagyon bonyolult, egymáshoz érzékenyen kötődő, földtani, éghajlattani, víztani, kémiai, fizikai és biológiai tényezők kölcsönhatásainak kell teljesülni a karsztok létrejöttéhez.

3. Az Aggteleki Nemzeti Park növényvilága: Az Észak-borsodi karsztvidék az ország egyik legváltozatosabb felépítésű középhegységi tája, amely növényföldrajzilag az Északi-középhegység flóravidékének legészakibb önálló flórajárása. Hazánkban itt a leghűvösebb a nyár, kevés a csapadék és nagy a napi hőingadozás. A földrajzi helyzet és a klimatikus körülmények következtésben egyaránt megtalálhatók a hűvös, nedves klímát igénylő, kárpáti elterjedésű növények és a déli előfordulású melegkedvelő fajok. A karsztbokorerdőkben igen gazdag a cserjeszint. Itt főleg berkenyéket, bangitákat, somot, mogyorót, sajmeggyet, molyhos tölgyet, galagonyát és kökényt találunk. Meleg, déli kitettségű oldalakon a karsztbokorerdő mozaikosan helyezkedik el a lejtősztyepprétekkel. Ebben a gyeptársulásban virít kora tavasszal a tavaszi hérics, leánykökörcsin, nyáron az árvalányhajak, piros kígyószisz és a macskahere.

A sziklák felszínén elsőként különböző moha és zuzmó fajok telepszenek meg, majd a sekély talajfelszínen megjelennek a varjúháj fajok, a sárga és a rózsás kövirózsa, a sziklai perje. A karsztvidék északi hegyoldalain, hűvös völgyekben gyertyános-tölgyesek és szubmontán bükkösök élnek. Aljnövényzetük kora tavasszal virággazdag. Ekkor nyílik a bogláros szellőrózsa, a hóvirág, a tavaszi csillagvirág és a sárga tyúktaréj, tömegesen virítanak a keltikék. Ezekben az erdőkben él a kárpáti bennszülött ikrás fogasír. Patakvölgyekben égerligetek tenyésznek. A Bódva- és a Jósva-völgyében gyakori vízhez kötött társulások a mocsárrétek, láprétek és magaskórósok, melyek olyan ritka fajokat is őriznek mint a buglyos szegfű, kígyógyökerű keserűfű és szibériai nőszirom.

4. Az ANP állatvilága: Az Aggteleki Nemzeti Park változatos földtani, domborzati, éghajlati és növénytani viszonyai sejtetik a terület állatvilágának sokszínűségét. Más élőhelyeket kínálnak a hűvös, nyirkos szurdokvölgyek, a dús aljnövényzetű melegkedvelő tölgyesek, vagy a mészkő sziklagyepek. A rovarvilág mind a fajszámot, mind az egyedszámot tekintve rendkívül gazdag. Megtalálható itt a fűrészlábú szöcske, valamint lepkefaunánk több látványos, ritka képviselője. Ilyen például a kis apolló lepke, a hegyi tűzlepke vagy a nagy nyárfalepke. Sajátos élőhelyet képviselnek a tiszta, bővizű források, patakok. Egyes alacsonyabbrendű állatokon kivül néhány ritka, védett halfaj is előfordul e vizekben, pl.: a német bucó, a fürge cselle, a petényi márna, valamint a pisztrángokon élősködő ingola. Szaporodásuk miatt szintén a vizekhez kötődnek a kétéltűek. Közülük talán a leglátványosabb a foltos szalamandra.

Az Aggteleki Karsztvidék hüllőfaunája is változatos, legértékesebb faja a pannon gyík. A terület madárvilága nagy változatosságot mutat. Előfordul itt egyetlen hazai fajdfélénk, a császármadár, vagy hazánk legritkább énekes madara, a vízirigó. Szembeötlő a ragadozó madarak nagy egyed- és fajszáma. A nemzeti park területén költ a parlagi- és a békászósas is, de legnagyobb számban az ölyvek fordulnak elő. Az emlősök közül külön meg kell említeni a denevérek rendjét, mely csoport gazdagsága a változatos élőhely-lehetőségeknek köszönhető. A térség rendkívül gazdag a vadászható nagyvad fajokban is. Az elmúlt években újra megjelentek a védett nagyragadozók, a farkas és a hiúz is.

5. A Tó-hegy növénytakarója: Az Aggtelek környéki karsztterületen valaha összefüggő erdők voltak. Ősi erdőtlen foltok csak a merészen kiugró sziklaéleken, sziklagerinceken fordultak elő. A helytelen erdőkitermelés, a tarvágás vagy az erdőtüzek nyomán hirtelen növényzet nélkül maradt, eredetileg is sekély talajú, meredek oldalakon az esőzések hamar lehordták a termőréteget. A nyílt karrmező - mely az országban egyedülálló nagyságú - jelenlegi arculata hosszú, több száz éves folyamat eredménye. Növényzete mészkő sziklagyep és lejtősztyepprét. A szukcesszió előrehaladtával, és a legeltetés hatására másodlagos borókások is kialakultak a területen. A tó a 2000. évre gyakorlatilag feltöltődött, medréből az állandó vízfelület eltűnt.

6. Az Aggteleki tó és az „ördögszántás”: A tó helyén a múlt század elején még káposztáskertekkel övezett víznyelő volt. Az itt eltűnő csapadékvíz alakította ki a Baradla-barlang Törökmecset-ágát. A vízgyűjtő területről a vízzel lezúduló kő, agyag és fatörmelék elzárta a víznyelő torkát, és a lefolyás nélkül maradt területen felgyülemlett a víz. A tó vizének egy része a szikla repedésein leszivárogva ma is a Törökmecset-ág patakját táplálja. A Tó-hegy triász Wettersteini Mészkő lejtőjén jellegzetes karrmező jött létre, ahol szépen fejlett gyökérkarrok láthatók. Ezek a csőszerű sziklalyukak a talaj lepusztulása előtt itt élt növények gyökerei által termelt szerves savak és a gyökérzeten élő mikroorganizmusok vegyületeinek hatására alakultak ki. Az elkopárosodást és a felszínre bukkanást követően ezek barázdás, illetve esőcsatornás karrokká alakulnak át. Ez az átalakulás olyan törvényszerűen és mennyiségileg is olyan egyértelműen megy végbe, hogy pusztán e karros formaátrendeződés mértékéből is jól megbecsülhető a kopárosodás időtartama. A magyar népnyelv "ördögszántásnak" nevezi ezeket az érdekes felszíni formákat.

7. Zombor-lyuk: A Zombor-lyuk a Baradla Retek-ágába torkolló Vörös-ágba vezeti az itt elnyelt csapadékvizet. A víznyelő pontosan ott fejlődött ki, ahol a kavicsos, agyagos üledékekkel fedett térszín vízfolyása eléri a felszínre bukkanó nyílt karsztot. Az ideérkező víz a kőzet repedéshálózatán lefelé szivárogva kezdte meg az üregek kioldását. A vízfolyás itt eltűnik a felszínről és a barlang járataiban folytatja útját. Egy-egy nagyobb felhőszakadás, vagy hirtelen hóolvadás után a víznyelő hordalékkal eltömődött torka nem képes az utánfolyás mértékében elnyelni az áradmányvizet. Ilyenkor hosszabb-rövidebb élettartamú időszakos tó képződik a víznyelő előtti térségben. A víznyelő közelében napjainkban is mezőgazdasági tevékenység, kisparcellás földművelés folyik.

8. Ravasz-lyuk: A Nagy-Ravasz-lyuk a Baradla legnagyobb méretű magyarországi oldalágának, a Retekágnak a fő víznyelője. Körülbelül 200 m után egyesül az innen Ny-i irányban mintegy 150 mre lévő Kis-Ravasz-lyuk földalatti járatával. Az elágazásaival együtt (jelenlegi ismeretünk szerint) közel 4 km-es barlangszakasz a Baradla egyik legszebb része. Elnevezését a járat mennyezetén sok helyen megfigyelhető retek alakú cseppkövekről kapta. Ez az eróziós folyosó kb. félúton csatlakozik a Baradla-barlang Aggtelek és Jósvafő között húzódó főágához. A Retek-ág alja kavicsos, ami a benne való járást igen megkönnyíti. A kavics a felszíni vízgyűjtő területről a víznyelőkön keresztül jut be a barlangba. Alapvetően ennek köszönhető az eróziós folyamat, amely a Retek-ág ma sem befejezett fejlődési folyamatát meghatározza.

9. Kőnyerő hely: Mint a világon mindenhol, Aggtelek környékén is felhasználta a lakosság a helyben található anyagokat. így a mészkövet is, építkezésre. A friss törési felületen tanulmányozhatjuk a kőzet valódi színét, szövetét, szerkezetét. A mállott, vagy csiszolt felületen viszont a bennük lévő kisebb - nagyobb méretű ősmaradványok rajzolódnak ki. Régebben a környéken többen is foglalkoztak mészégetéssel. A mészégetéshez csak dolomités vasmentes, kémiailag közel tiszta mészkő alkalmas. A mészkemence két részből áll: a földbe süllyesztett kemencegödörből és a föld fölé emelt boglyából vagy kupolából. A mészkő kiégése 900 °C-on történik. Amikor a boglya tapasztása megfehéredett és a tapasztás alatti kövek színe aranysárga, a boglya tetején felszálló füst és láng fehér, akkor a boglya kiégése befejeződött. Ehhez kb. 72 óra szükséges. Helyes eljárás esetén a gödör és a boglya közel egyidőben (1 - 2 órás eltéréssel) ég ki. A kihűlés időtartama 10 - 12 óra. A jól kiégett és elsőrendű minőségű mész színe fehér, felülete sima és összeütve csengő hangot ad.

10. Borókás töbrök: Az Aggteleki-karszt leggyakoribb és legjellemzőbb felszínalaktani formája a töbör, amely a karbonátkőzet oldódása révén képződő kerek, ovális, vagy kissé szabálytalan körvonalú mélyedés. A főleg borókacserje uralta terület egykori irtásrét, melynek gyepösszetételét az intenzív legeltetés bizonyos fokig lerontotta és megváltoztatta. A rét elszegényedett pillangós fajokban, magas szálfüvekben és helyettük a rágást és tiprást jól tűrő fűfélék jelentek meg sokkal kisebb fajszámban. A gyepszintben árszerű vagy tölcsér alakú teleppel rendelkező bokroszuzmók, Cladonia fajok találhatók. A boróka a fenyőfélékhez tartozik, termése éretlenül zöld, éretten hamvaskék, bogyószerű tobozka. Rokonaitól eltérően fájában nincsenek gyantajáratok. Fája szívós, erős, jól megmunkálható. Termése többféle gyógyszer, illatszer és fűszer alapanyaga.     

11. Gyertyános –tölgyes: Az északias, nedvesebb, hűvösebb lejtőkön, völgyekben gyertyános-tölgyesek alakulnak ki, ahol a kocsánytalan tölgy az uralkodó fafaj. A felső lombkorona szintjét a tölgy, az alsót pedig a gyertyán alkotja. A mezei juhar, a kislevelű hárs, valamint az extrazonális elterjedésű bükk elegyként színezi az erdő arculatát. A többszörös lombsátor borítás miatt az ilyen erdőknek csak néhány fajból álló cserje- és gyepszintje van. Fő cserjéi: a fagyal, a veresgyűrű som és a mogyoró. Gyepszintjének legkorábbi fajai: a bogláros szellőrózsa, az ujjas és az odvas keltike, hóvirág, tavaszi csillagvirág. Nyáron megtaláljuk itt a kardos- és a piros madársisakot, a barna virágú madárfészek kosbort, az ibolyás- és a vörösbarna nőszőfüvet. Gyakori a védett turbánliliom is. A gyertyános-tölgyes jellegzetes lakója az erdei béka, a réz- és az erdei sikló. A közhiedelemmel ellentétben vipera nem él a területen! Az erdőtársulás változatos énekesmadár világnak ad otthont, találkozhatunk itt a tölgyek odúiban fészkelő cinegefajokkal, a csuszkával, az örvös légykapóval, ritkábban a fakusszal. Jellegzetes énekéről könnyen felismerhető a csilpcsalp- és a sisegő füzike. A gyertyános-tölgyesek fészkelője a karszt leggyakoribb ragadozó madara, az egerészölyv is. A kisemlősök közül a mogyorós pelét, a nyestet és a nyusztot lehet említeni, de a nagyvadak is rendszeresen látogatják az erdőtársulást.   

12. A Baradla-barlang Vörös-tói bejárata: A Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE) 1881-ben vette kezelésbe a barlangot. Célja az volt, hogy az addigi rablógazdálkodásnak véget vetve, megfelelő védelmet biztosítson a képződményeknek és a közönség számára könnyebben hozzáférhetővé és járhatóvá tegye ezt a földalatti világot. Az MKE megbízása alapján Münnich Kálmán iglói bányamérnök l886-ban 80 munkanap alatt (140 kg petróleum és 69 kg gyertya "elfogyasztásával") elvégezte a Baradla-barlang felmérését, és még abban az évben megkezdték egy új bejárat kialakítását. A munka anyagi nehézségek miatt kissé elhúzódott, de végül 1890. március 15-én áttörték a Vörös-tói kijáratot, - amelyet ma bejáratként használunk. Akkoriban 5-6000 látogatója volt a barlangnak, napjainkban közel 200 ezren keresik fel évente. Az Aggteleki Nemzeti Park és a Szlovák Karszt Nemzeti Park - több, mint 700 barlangja, élükön a Baradla-Domica barlangrendszerrel - 1995. december 6. óta a Világörökség részét képezi!    

13. A Vörös-tó és a Medve-sziklák: A Vörös-tó típusos dolina(töbör)tó. A felszín berogyásos mélyedésében a víz által összemosott talaj eltömte a kőzetrepedéseket, s a csapadékvíz a töbör fenekén változó mélységű tavacskát alkotva összegyűlt. A környező területet a karsztfennsíkok jellemző vörös földje, a terra rossa borítja, amelynek anyaga részben a kréta és az eocén idején a környéken kialakult bauxittelepek lepusztulásából származik, színét a benne lévő vasoxidtól kapja. A vörös agyag lepusztulásával kerültek a felszínre az itt látható különleges formájú mészkősziklák. A Medve-sziklák anyaga középső triász korú Steinalmi Formációba tartozó mészkő, amelynek formái egy megelőző karsztosodási időszakban alakultak ki (paleokarszt). A mállott sziklafelszínen kipreparálódva zátonyépítő szervezetek (korallok, hydrozoák, mészszivacsok), zátonylakók (tengeri liliomok, kagylók) maradványai láthatók, amelyek - a mai trópusi korallzátonyokhoz hasonló - zátonyokat építettek fel. Kora kb. 240 millió év.    

14. Földtani alapszelvény: A Központi Földtani Hivatal és a Magyar Állami Földtani Intézet Országos Alapszelvény Programja keretében védett típusfeltárások létesültek. Céljuk az ország földtani képződményeinek és ritka földtani jelenségeinek tanulmányozása, dokumentálása, és bemutatása a szakemberek és a természetkedvelők számára. Itt a középső triász Steinalmi Formáció mészkő rétegeinek un. onkoidos lagunafáciese látható. A sziklafelszínen kipreparálódott fehér, gombolyagszerű képződmények a triász időszaki trópusi sekélytengerben élt kékalgák élettevékenységének eredményei. A zátonyok mögötti csendes, de állandóan mozgatott vizű lagunákban élő kékalgák megtelepedtek valamilyen magon (pl. kagylótöredék), s azt - a víz által állandóan hengergetve - fonalaikkal körbenőtték. Mindig az éppen napfény felé eső felületen növekedve, gombolyagszerű alakzatokat (onkoidok) hoztak létre, amelyek átmérője az 5 cm-t is elérheti. Kora kb. 240 millió év.    

15. Béke-barlang: A Béke-barlangot 1952. augusztus 4-én fedezték fel a barlangkutatók Dr. Jakucs László vezetésével. A barlang a tudományosan megalapozott barlangkutatás eredményeként vált ismertté: közel 7 km-es hosszával az Aggteleki Karszt második legnagyobb barlangja. Az állandó +10 °C-os hőmérséklet, a 100% körüli relatív páratartalom, a levegőben lévő kalcium, magnézium és egyéb összetevők kedvező aránya, valamint a barlangi levegő abszolút pormentessége hozzájárul a légzőszervi betegségek (asztma, idült hörghurut stb.) gyógyításához, a károsodott szövetek regenerálódásához. A Béke-barlangot az Egészségügyi Minisztérium 1969-ben gyógybarlanggá nyilvánította.    

16. A Komlós-forrás: A tábla mellett vezető ösvény végén található a Komlós-forrás, amely a Béke-barlang vizét hozza a felszínre. A Béke-barlang a Baradlától teljesen független rendszer. Járatai elsősorban a nemkarsztos térszínről a víznyelőkön keresztül bejutó áradmányvizeket szállítják a forrás felé. A barlangban lévő, mésztufagátakkal duzzasztott medence mindegyike természetes ülepítő, ezért a víz tisztuló képessége nagyon jelentős. A forrás vízjárására a nagy ingadozás jellemző, a csapadékmennyiség és az időjárás függvényében. Sokévi átlagos vízhozama 920 liter/perc, a legnagyobb eddig mért vízhozama 18570 liter/perc volt, a legkisebb 10 liter/perc. A víz hőmérséklete átlagosan 10 °C körüli. Ezen tisztavizű hűvös forrásoknak gazdag a növényvilága is: tavasszal sárga szőnyeget von a patak köré a virágzó gólyahír, salátaboglárka és az aranyos veselke. Nyáron pedig kékbe vonja a patakot a mocsári nefelejcs. A Tengerszem-tó 1938-40-ben épült, a Jósva-forrás vizének felduzzasztásával. Már 1937-től üzemeltettek egy 18 lóerős turbinát. Az így termelt energiával világították ki a barlangot és később a Tengerszem Szálló elődjét, az 1944-ben megnyitott Mátyás király Sportszállót.    

17. A Baradla Alsó-barlangjai: A Baradla-barlang erózióbázisának süllyedése következtében a karsztvízszint jóval a barlang szintje alá került, így olyan víznyelők keletkeztek, amelyek a Baradlában folyó vizeket két, alsóbb szinten kialakult barlangrendszerbe vezetik. A Hosszú-alsó-barlang létét víznyomjelzéses kísérletek bizonyítják. Vize az Alsó-Jósvaforráson keresztül jut a felszínre, átlagos vízhozama 11 000 liter/perc, árvízkor 500 000 liter/perc fölé is emelkedhet. A Rövid-alsó-barlang kutatását az 1955. augusztus 6-i óriási méretű barlangi árvíz segítette elő. Ennek hatására a jósvafői barlangbejárathoz vezető műút alatt 25 m mély forráskráter képződött, megrongálva az országutat is. Hasonló esetek elkerülésére 1957-ben elkészítették a természetes üregeket megnyitó tárót. 1982 nyarán 16 szifonon átjutva, a Baradla Óriás-termi víznyelőjének közvetlen közeléig, mintegy 1 km hosszban vált ismertté, de a Baradla főágába nem sikerült bejutni. A barlanghoz tartozó Felső-Jósva-forrás (Táró-forrás) hozama száraz időszakban 300 liter/perc, de nagy árvízkor a táró teljes szelvényét kitöltve ömlik a víz a felszínre. A völgyben 70-80 métert felfelé haladva, a völgy túlsó oldalában rácsos vasajtót pillantunk meg. Mögötte - a hegy belsejében - kutatótáró húzódik, amelyen keresztül a barlangkutatók elérték a Hosszú-alsó-barlang üregrendszerét, de nem sikerült áthatolniuk a remélt folytatás felé.    

18. A Baradla tanösvény vége: Ha kellemes élményekkel gazdagodott, akkor hívja fel mások figyelmét is a látnivalókra. Észrevételeivel, javaslataival forduljon a terület kezelőjéhez: Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság Kúria Oktatóközpont 3758 Jósvafő, Táncsics út 1. Tel: 48/350-056, Fax: 48/350-006